|
Sajtóközlemény
Sajtóközlemény: azonnali felhasználásra!
XI. PODO-HÍD Roma – Magyar Diák Kulturális Fesztivál és Szakmai Nap Kerecsenden
2010. május 14-15-én rendezik meg Kerecsenden a XI. PODO-HÍD Roma – Magyar Diák Kulturális Fesztivált és Szakmai Napot.
A rendezvényre a TÁMOP 3.2.3.-08/2-2009 Építőközösségek a közművelődési intézmények az egész életen át tartó tanulásért elnevezésű program keretében folyó Kerecsendi PODO-HÍD Közművelődési program az élethosszig tartó tanulásért című projekt részeként kerül sor.
A fesztivál, amelyet első alkalommal 1999 májusában rendeztek meg, azzal a céllal jött létre, hogy a kerecsendi általános iskola többségében roma származású tanulói jobban megismerjék saját népük kultúráját, s a cigány népzene, népköltészet és képzőművészet értékeinek bemutatásával erősödjön identitástudatuk, ugyanakkor a rendezvény azt a célt is szolgálja, hogy a nem cigány származású diákok részvétele kapcsán erősödjön az együttműködés, a megismerés, egymás elfogadása.
Az évek során változott ugyan a szervező tanárcsoport összetétele, de a rendezvény eredeti célkitűzései, értéknek tartott elemei nem módosultak. Gyarapodtak ugyanakkor azok a művészeti kategóriák, amelyekben a fiatalok bemutatkozhatnak. A népmese, népzene és népmese illusztrációk mellett újabban a népballadák, cigány alkotók lírai művei, valamint az egyedi technikákkal készített képzőművészeti alkotások is megjelennek a fesztiválon. Mindezeket a résztvevők visszajelzéseiben megmutatkozó igény motiválta, és az a tény, hogy a gyerekek egyre szélesebb köre jelentkezik a fesztiválra.
A fesztiválhoz kapcsolódó szakmai nap is bebizonyította létjogosultságát. Évről-évre neves szakemberek tartanak előadásokat rendezvényünkön, amelyen elsősorban a hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozás, a kompetenciafejlesztés és a kisebbségi nevelés sajátos kérdéseit dolgozzák fel.
A 2010. május 14-i szakmai nap programja:
Helyszín: Kerecsendi Malom (Jókai út 11.)
1500-1515 Megnyitó, köszöntők, programismertetés
Sári László Kerecsend község polgármestere
Matináné Semperger Anikó a Magyary Károly Általános Iskola igazgatója
1515-1600 Tehetséggondozás a hátrányos helyzetű gyermekek körében
Előadó: dr. Mező Ferenc a Debreceni Egyetem BTK Pszichológia Tanszék
1600-1645 A hátrányos helyzetű fiatalok iskolarendszeren kívüli tehetséggondozása
Előadó: Solymosi Imre
1700-1800 a Rejtező Zenekar és a nagykanizsai Vörös Rózsák Hagyományőrző Táncegyüttes műsora
2100-2200 Éjszakai csoda az iskolában
Helyszín: Magyary Károly Ált. Isk. (Bereksori út 2.)
- Vaklabirintus (Ability Park)
- Sötét ügyek (Ability Park)
- Fény és árnyék a költészetben, a zenében és képzőművészetben
rendhagyó művészeti óra
- Lidércfény – rendhagyó természetismereti óra
- A természet csodái – természetfotók, diavetítés, előadás
A 2010. május 15-i diák-fesztivál programjai:
Helyszín: Magyary Károly Általános Iskola (Bereksori út 2.)
1000-1025 megnyitó
1030-tól versenyprogramok cigány népköltészet, népzene, roma szerzők lírai és epikus művei, színpadi játékok kategória
(A versenyprogramok ideje alatt játszóház, valamint az általános iskola udvarán kerekes székes akadálypálya áll a gyermekek és a felnőttek rendelkezésére, akik kipróbálhatják, milyen nehézségekkel kell szembesülnie egy mozgássérültnek az utcai közlekedésben.)
1300-1330 A zsűri döntéshozatala
1400 Eredményhirdetés
1530 A Rajkó Zenekar koncertje (a vatikáni koncertanyag bemutatása)
Helyszín: Kerecsendi Római Katolikus Templom
Bővebb információ:
Kiss Sándor, projektmenedzser
36/550-320; 30/229-53-62
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
 
|