Kerecsend - Kezdőlap
www.mamboteam.com
Kerecsend
Kezdőlap
2010. szeptember 05.
 
 
Óvoda Társulási Tanács
2010. január 28.
 

Óvoda társulás

Február 2-án, kedden 12.30 órától a Közösségi Házban ülést tart a Kerecsend-Demjén-Egerszalók-Egerszólát Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsa. Az ülésen az Óvoda 2010. évi költségvetésére vonatkozó javaslatot vitatják meg.

 
ÉMOP pályázat
2010. január 22.
 

ÉMOP pályázat

Nem járt eredménnyel az Arany János és a Váci Mihály utca útépítésére benyújtott ÉMOP pályázat. A Regionális Fejlesztési Tanács immár második alkalommal utasította el az útépítés támogatását. Az Önkormányzat az útviszonyok javítása érdekében – támogatás híján – saját forrásból zúzalék terítését tervezi a tavasz folyamán a két utcában.

 
FAVE megbeszélés
2010. január 22.
 

FAVE megbeszélés

Január 18-án ülést tartott a Kerecsendi Faluvédő Egyesület vezetősége. A megbeszélés fő témája a 2010. évi vezetőségválasztó és beszámoló taggyűlés, valamint a hagyományos FAVE bál volt. A vezetőség döntése szerint idén március 20-án 18.30 órai kezdettel tartják az éves taggyűlést és az azt követő bált.  

 
Magyar Kultúra Napja
2010. január 22.
 

Magyar Kultúra Napja

Január 22-én 14.00 órai kezdettel a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Könyvtárban találkoztak a civil szervezetek és az Önkormányzat képviselői. A megbeszélésen a 2010. évi községi rendezvénytervet készítették elő.

 
Óvoda Fenntartó Társulási ülés
2010. január 22.
 

Óvoda Fenntartó

Február 2-án 14.00 órai kezdettel a Kerecsendi Közösségi Házban kerül sor az Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának ülésére, melyen a négy érintett település polgármesterei és a Tanácsba delegált képviselői a 2010. évi óvodai költségvetési tervet vitatják meg.

Idén egyébként lejár a három évre kötött társulási megállapodás hatálya. A négy önkormányzat azonban már az elmúlt év végén kinyilvánította, hogy a közös intézményfenntartással elégedett, és az együttműködést változatlan formában a jövőben is fenn kívánják tartani.

 
Építésihatósági ügyintézés
2010. január 12.

Értesítés

építésihatósági ügyintézés rendjének változásáról

Ezúton Értesítem a Kerecsend-Demjén Körjegyzőség Ügyfeleit, hogy 2009. december 31-én megszűnt az Ostoros-Novaj-Kerecsend Építésügyi Igazgatási Társulás. Ennek következtében a Körjegyzőségen az építési ügyek intézése megszűnt.

2010. január 1-től az építéshatósági ügyeket (építési, bontási, használatbavételi engedélyezés, stb) Eger Megyei Jogú Város Igazgatási Irodájában (Eger, Kossuth Lajos u. 28.) végzik.

Kerecsend kijelölt ügyintézője: Juhász Péter előadó

Elérhetősége: 36/521-930, 36/521-941; Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

Ügyfélfogadás rendje: hétfő 13-16 óra

                                        csütörtök 8-12 óra és 13-17 óra

                                        szerda 8-12 óra

Az ügyintézés gyorsítása érdekében kérjük, hogy a személyes megbeszélések időpontját előzetesen telefonon egyeztessék az ügyintézővel.

Kerecsend, 2010. január 7.

Kiss Sándor

címzetes főjegyző

 
Közművelődési program
2010. január 12.
 

Közművelődési program

Január 12-én 14.00 órai kezdettel a Községházán megbeszélést tartanak a PODO-HÍD közművelődési program az élethosszig tartó tanulásért című projekt szakmai vezetői. A megbeszélés napirendjén a 2009. július 1-je óta folyó program eddigi eredményeinek értékelése, az időszakos elszámolás benyújtása és az aktuális feladatok megbeszélése szerepel.  

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 33 - 40 / 183
Ma 2010. 9. 5, vasárnap, Viktor, Lőrinc napja van.
Holnap Zakariás napja lesz.
Szavazások
Mi a legjellemzők a képviselő-testületi ülések közvetítéseire?
 
Online felhasználók
Jelenleg 11 vendég online
Számláló
Látogatók
 
Top! Top!