Képviselő-testületi ülés
Február 14-én együttes ülést tartott Kerecsend és Demjén Önkormányzatának Képviselő-testülete. A tanácskozáson a Kerecsend-Demjén Körjegyzőség 2012. évi költségvetését vitatták meg. Az egyhangúlag elfogadott határozat szerint a Körjegyzőség idén 56 millió forinttal gazdálkodhat.
A közös testületi ülést követően került sor a Kerecsendi Önkormányzat 2012-es költségvetésének tárgyalására. A költségvetési előterjesztésből kitűnik, hogy az Önkormányzat idén a tavalyinál is szűkösebb keretek között gazdálkodik. A képviselők rövid vita után az idei költségvetést 378 millió Ft bevétellel és 386 millió Ft kiadással fogadták el. A valamivel több mint 7 millió Ft hiány fedezésére ún. ÖNHIKI-pályázat benyújtását tervezik. A pályázat elbírálásáig a költségvetésből hiányzó forrást folyószámlahitelből biztosítják.
A költségvetési rendelet elfogadása után a helyi szociális rendelet módosítására került sor. Ennek kapcsán hatályon kívül helyezték a helyi megállapítású lakásfenntartási támogatásról szóló rendelkezéseket, mivel ez a támogatási lehetőség törvénymódosítás miatt január 1-től megszűnt. Ugyanakkor a normatív alapon igényelhető lakásfenntartási támogatásról a jövőben a jegyzőnek kell döntenie.
A rendeletmódosítás során döntés született arról, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósításának a jövőben feltétel lesz az, hogy a kérelmezők gondoskodjanak lakásuk, udvaruk és kertjük rendben tartásáról. Ennek a kötelezettségnek a teljesítését a Szociális Bizottság fogja ellenőrizni negyedévenként.
A képviselők módosították a talajterhelési díjról szóló rendeletet is. Ennek oka az volt, hogy a környezetterhelési díjról szóló törvény módosítása következtében a talajterhelési egységdíj az eddigi 120 Ft/m3 mértékről 1.200 Ft/m3-re változott. A talajterhelési díj a továbbiakban is csökkenthető a számlával igazoltan elszállíttatott szennyvíz mennyiségével.
A testület hatályon kívül helyezte a legutóbbi testületi ülésen a közüzemi díjak megállapításáról szóló rendeletét, mivel az Önkormányzat árhatósági jogköre megszűnt. Ennek következtében a díjak a víz és szennyvíz esetében a korábban elfogadott 4,2 % helyett csak 2,56 %-kal nőnek. A vízdíj így bruttó 351,68 Ft/m3, a szennyvízdíj pedig 324,32 Ft/m3 lesz.
A következő napirendi pont keretében a 2012. évi közfoglalkoztatási tervet tárgyalták meg. Az Önkormányzat a tavalyi 133 fő helyett idén csak 35 munkanélküli foglalkoztatásához kap támogatást. Így a több mint 200 fő foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő számára nagy gondot fog jelenteni, hol szerzi majd meg a támogatás fenntartásához szükséges évi 30 nap munkaviszonyt. Az ügyben vita alakult ki a képviselők közül arról, hogy ki válassza ki a közfoglalkoztatásba bevonandókat. A testület végül úgy döntött, hogy a polgármesterre és a jegyzőre bízzák a döntést.
A képviselők a nyilvános ülésen elfogadták még a 2012. rendezvénynaptárt, valamint a testület I. félévi üléstervét, végül döntöttek arról, hogy a tanév végéig ingyenes étkezést biztosítanak annak a mindössze nyolc óvodás és iskolás gyermeknek, akik szociális helyzetük alapján e kedvezményre egyébként nem lennének jogosultak.
A testületi ülésen elfogadott rendeletek megismerhetők a www.kerecsend.hu önkormányzati honlapon a letöltések menüpontban. |